Idézzük fel, amikor - a svédek szerint - Gertrude Stein először pillantott meg Picasso-képet:
És most nézzük meg, hogy a - szomszédos - rue Fleurus 27. alatt miféle képek között őrizte valójában az amerikai író és mecénás az első Picasso-szerzeményét, egy női aktot:
Hm. A Grand Palais mostani kiállítása sok mindent felmutat a gazdag Stein-családról: dokumentumokat, leveleket, házimozit, és persze van Matisse meg korai Picassó dögivel...
Hogy mit választottak a gyűjteményükbe, az e tárlatból kiderül. Olykor az is, hogyan, mikor és mennyiért jutottak hozzá a festményekhez. Arra a kérdésre mégsem kapok választ, hogy miért. Ugyan mi ösztönözte az Amerikából Párizsba települt Steineket arra, hogy a még szinte ismeretlen, ám annál furcsább festőktől képet vásároljanak?
Ráadásul egyszer csak azon kapom magam, hogy irigykedem. Mert szeretnék én is képeket és zenét meg verseket venni, szombatonként szalont tartani, ahol szeretjük és elemezzük egymást, aztán - ha már unom a nagyvárost -, Le Corbusier-vel villát építtetni magamnak és ha megszorulok, mert nincs miből kiadni a következő könyvemet, nosza megválni néhány Picassótól. Vagy csak egytől. Mint Gertrude Stein tette volt, 1931-ben, amikor eladta a Nőt legyezővel. Ezt Picasso állítólag Cézanne képének ihletésére festette több mint két évtizeddel korábban. Akkoriban, amikor Pablónk az avignoni kisasszonyokhoz készített vázlatokat és többek közt mecénását is megfestette. És alig ismerte valaki.
Namost. Innen szép konkludálni. Olé.
